A beszédekben elhangzott szövegek forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók, idézhetők.
1. beszéd szövege
Kedves barátaink!
Ha a világot, a társadalmat és a saját életünket nézzük, rájövünk, hogy minden egyre bonyolultabbá válik. Egyre több benyomást és kihívást kell feldolgozni és elsajátítani egyre kevesebb idő alatt. Az aktuális dilemmák megoldására törekvés általában még bonyolultabbá és zavarosabbá teszi a helyzeteket. Gyorsan bekúszik a túlterheltség és a szellemi kimerültség szubjektív érzése.
Olyan benyomásunk lehet, hogy a társadalomban és talán a magánéletünkben is megrekedünk a régi mintákban. Ezekre az összetett helyzetekre nincsenek egyszerű megoldások.
Hogyan kezeljük ezt?
Egy szellemi iskola tagjaiként és tanulóiként vajon szabadok vagyunk-e már az egyénileg és kollektíven létrehozott mintáink kényszerétől?
Szabadok vagyunk-e korunk sűrű légkörétől és gyors tempójától?
Ezen a konferencián szeretnénk feltárni azokat a kihívásokat és lehetőségeket, amelyek előttünk állnak, ha komolyan vesszük a természet mágneses mezejéhez való kötöttségünkből való felszabadulás útját.
A Szellemi Iskola erőterében összekapcsolódva mindannyiunk felelőssége, hogy a szellem-lélek felszabaduláshoz vezető utat életünk középpontjába helyezzük. Ez egyszerűen hangzik, de a való életben ez nagyon összetett.
Törekvéseink során észrevesszük-e, hogy bár mindannyian a saját egyéni tempónkban járjuk az utat – s ez így helyes -, mégis csoportként együtt haladunk át ennek a fejlődésnek különböző fázisain?
Az utóbbi években egyre inkább szembesülünk azzal a kihívással, hogy befelé el kell határolódnunk a társadalmi hangulat és véleményklíma által okozott érzelmi zavaroktól.
Hányszor kopogtatnak naponta a szívünk ajtaján, hogy valami mellett vagy ellen legyünk? Hogyan kezeljük ezt?
Egyszerűen nem nyilvánulunk meg?
Egyrészt ezt nem tehetjük meg csak úgy, másrészt pedig ott van a kérdés, hogy azonosulunk-e egy vélemény egyik oldalával, helyesnek tartjuk-e az egyik véleményt a másikkal szemben. Ha őszintén vizsgáljuk, felismerjük, hogy a múltunk által formálva általában mindannyian automatikusan állást foglalunk, azonosulunk az egyik pólussal, és érzelmileg kötődünk hozzá.
Sokszor beszéltünk már itt a belső béke megtalálásának fontosságáról, és az ehhez vezető folyamatot „a szív megtisztításának” nevezzük. Arról van szó, hogy a dolgokat távolabbról szemléljük, saját érzelmeinket józanul, a másik ember szemével is érzékeljük. Ezután nyugodtan és koncentráltan tudunk reagálni az adott helyzetre.
Csoportként évek óta dolgozunk ezen. Ismételten az erőtér áramlásába helyezzük magunkat. Konferenciáinkon és személyes elmélyüléseink során magasabb rezgésű étereket veszünk magunkba. Ez az áramlás új lélekkapacitásokat hoz létre, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy befelé elhatárolódjunk a véleménypólusoktól és érzelmi kötődéseinktől.
A lehetőség azonban nem automatizmus, hanem csupán lehetőség. Ahhoz, hogy ezt a lehetőséget megvalósíthassuk, együtt kell dolgoznunk lélekképességeinkkel, teret kell adnunk nekik az életünkben, azok impulzusaiból kell élnünk, és cselekednünk.
Egyik rítusunkban ez áll :
„Életterületünk a lélek világa, munkaterületünk a dialektika kell, legyen”.
Ha a lélek világával összhangban élünk, és ezen az alapon dolgozunk mindennapjainkban, akkor szívtől-szívig való kapcsolat és gyógyító lélekmunka jön létre.
Sokan közülünk részt vesznek ebben a munkában.
Elég-e ez? Megvalósítjuk-e a bennünk rejlő lehetőségeket a világ és az emberiség szolgálatában?
Vagy a fejlődésnek ebben a szakaszában – személyes életünkben és a Szellemi Iskolával való kapcsolattartásban – beleragadtunk a megszokott rutinokba?
Nézzünk magunkba:
Mi a helyzet a gondolatképeinkkel, az algoritmus-szerűen futó gondolatmintáinkkal?
Milyen gyakran mozgunk ismerős gondolatkörökben, amelyek elterelnek bennünket valódi célunktól, vagy olyan érzelmeket váltanak ki, amelyek megnehezítik az életünket?
Valóban számolunk-e minden találkozásunkban a váratlan lehetőségével?
Ha őszinték vagyunk: gyakran nem. Jelenleg azzal a kihívással állunk szemben, mind csoportként, mind egyénként, hogy tudatosítsuk gondolati automatizmusainkat,
és áttörjünk egy új mentalitás felé.
Egy másik rítusunk szerint:
„Az új életállapot kapuja a mentalitásunkban, a gondolati életünkben van”.
Ahhoz, hogy felismerjük ezt a kaput, hasznos lehet, ha közelebbről megvizsgáljuk agyrendszerünk mechanizmusait és szabályait.
Dr. Chris Niebauer amerikai neuropszichológus a „Nincs én, nincs probléma: Hogyan ér fel a neuropszichológia a buddhizmushoz?” című könyvében nagyon világosan leírja, hogy gondolkodásunkkal hogyan építjük fel saját egónk illúzióját. Ebben az úttörő megközelítésű könyvében Niebauer azt írja, hogy a legújabb neuropszichológiai kutatások mostanra megerősítik a buddhizmus egyik alapvető tételét, az ún. Anatta-t, vagyis, az “énnélküliség” tanát. Leírja, hogy én-érzetünk, vagy amit általában egónak nevezünk, egy illúzió, amelyet teljes egészében a bal agyfélteke hoz létre. Hozzáteszi, hogy ez nem azt jelenti, hogy az én nem létezik, hanem azt, hogy ugyanúgy létezik, mint a délibáb a sivatag közepén: inkább gondolat felhőként, semmint reális valóságként.
Hallgassunk meg egy idézetet ebből a könyvből:
„Gondolkodom, tehát vagyok – Az ego alkotja öndefiníciónk középpontját. Gondolkodásunk irányít bennünket a világról szerzett tapasztalatainkban: rendezi, kategorizálja és értékeli, jelenre, jövőre és múltra, jóra és rosszra, sikerekre és kudarcokra osztja a valóságot. A bal agyfélteke, ahonnan ez a gondolkodás ered, történeteket mesél, majd meg akarja oldani azokat a problémákat, amelyekről úgy véli, hogy az általa kitalált történetekből fakadnak. Ez irányítja a gondolatainkat és az élethez fűződő érzelmeinket, és teljesen elhomályosítja a valóságról alkotott képünket.” Eddig az idézet.
Észrevesszük-e egyáltalán, hogy a gondolataink folyamatosan beszélnek hozzánk a fejünkben, és magyarázzák nekünk a világot?
Ezeket a magyarázatokat és mentális képeket általában valóságnak vesszük. Elménk a legelképesztőbb történeteket alkotja arról, hogyan működik az élet, kik a jók és kik a rosszak, és mi a helyes és mi a helytelen a spirituális úton vagy a mi iskolánkban. A bal agyféltekénk gondolati automatizmusai, amelyekkel általában azonosulunk, egyre finomabbá válnak az utunkon. Gondolatszerkezeteink egyre könnyebbé és finomabbá válnak, sőt, e tekintetben csodálatos mesteremberekké fejlődhetünk.
De mindennek semmi köze az „új gondolkodáshoz”, ahogyan néha nevezzük a lélek gondolkodási képességét.
Hogyan szabadulhatunk meg a régi gondolkodási mintáktól, és hogyan nyithatjuk meg az ajtót a szellemmel összekapcsolt lélek gondolkodása előtt?
Az első lépés minden bizonnyal az, hogy tudatosítjuk agyunk és gondolkodásunk mechanizmusait. Arról van szó, hogy belsőleg felismerjük a valóságot, hogy sok hiedelmünk és logikánk egyszerűen a gondolkodási mechanizmusainkból ered, algoritmikus természetű, korábbi mintázatokból generálja önmagát és semmi köze a valósághoz. Ehhez az első lépéshez számos ajánlás létezik a tudatossá válás folyamatának különböző formáira. E különböző módszerek célja, hogy segítséget nyújtsanak az önismeret és a reflexió mindennapi életünkbe való integrálásában, és ezáltal távolságot teremtsenek gondolati automatizmusainktól. Ezek az automatizmusok nem szűnnek meg, de ha felismerjük őket megfigyelőként, akkor egy szabad tér jöhet létre. Ez a tér egy útelágazáshoz vezet bennünket. Itt dönthetünk az egóval való megegyezés útja mellett, azzal a céllal, hogy nyugalmat és egyensúlyt hozzunk az életünkbe. Az idézett könyv szerzője ezt úgy írja le, hogy „eloldódunk az egónktól, hogy szabadon és boldogan élhessünk”.
Ugyanakkor lehetőségünk van arra is, hogy a szellem-lélek térből érkező impulzusok irányítsanak bennünket, amelyek egy ilyen szabad térben felmerülhetnek. Ha a szellem-lélek fejlődésének útja mellett döntünk, az nem lesz csupán nyugodt és csendes út. Ez egy olyan út, amelyen az egónk ellenféllé válik, mert létezését megkérdőjelezi és megtámadja ez a fejlődés. Ez egy olyan út, amely egocentrikus gondolati struktúráink okainak leleplezéséhez, mentális rendszerünk, természetes erőterünk mágneses kötelékeibe való bezártságunk leleplezéséhez vezet. Gondolkodásunk ezen a ponton szereti azt sugallani nekünk, hogy ez egy hosszú és fáradságos út, és rámutat arra, hogy milyen keveset értünk el életünk hosszú évei alatt. Szeretne bennünket a múlt biztonságos elemzéseiben és azok jövőre való lineáris kivetítésében stabilizálni.
De Testvérek, mi a jelenben élünk!
Szellemszikránk él és hozzánk szól a lelkünkön keresztül, most, ebben a pillanatban is. Az új gondolkodás nincs végtelenül messze tőlünk. Isten tervének teljes ismerete a feladatunk, hogy megvalósítsuk azt önmagunkban.
Forduljunk hittel telve legmélyebb bensőnk felé, készen arra, hogy elengedjük minden vélt tudásunkat.
Teremtsünk teret, és hagyjuk, hogy a cselekedeteink a vízszintes síkon az új Lélekkel összhangba kerüljenek. Ebben a csendben a szellemi magból származó impulzusok finom szövevényként emelkedhetnek fel bennünk. Agyrendszerünk megnyílik, és a lélek magasabb rendű fénye befolyásolhatja rendszerünket. Ilyenkor belülről tudjuk, hogy ez a fény az a kéz, amely biztonságosan vezet bennünket.
A lélek józanságában így egyengetjük az utat korunk és saját lényünk zűrzavarán keresztül a szellem szabadságába.
2. beszéd szövege
Kedves Testvérek!
Az előző szolgálaton az érzelmeink és a gondolataink szintjeit vizsgáltuk. Felismertük, hogy milyen gyorsan újra és újra beleragadunk a saját magunk által felépített gondolatmintákba, valóságnak hisszük őket, ami által megrekedünk a természeti erőkhöz való ragaszkodásainkban.
A szolgálat végén azt néztük meg, hogyan tudunk kitörni ebből a saját magunk által teremtett krétakörből: Teremtsünk teret, és hagyjuk, hogy a cselekedeteink a vízszintes síkon az új Lélekkel összhangba kerüljenek. Ebben a csendben a szellemi magból származó impulzusok finom szövevényként emelkedhetnek fel bennünk. Agyrendszerünk megnyílik, és a Lélek magasabb rendű fénye befolyásolhatja rendszerünket. Ilyenkor belülről tudjuk, hogy ez a fény az a kéz, amely biztonságosan vezet bennünket. A Lélek józanságában így egyengetjük az utat korunk és saját lényünk zűrzavarán keresztül a Szellem szabadságába.
Testvérek,
ezen az alapon szeretnénk ma részletesebben feltárni a mikrokozmikus rendszerünk és a dialektikus természet közötti mágneses kapcsolatok természetét, azt, hogy az új Lélek fényruhája hogyan tudja ezeket az erőket kiszorítani a rendszerünkből, és hogyan tudja ezáltal a mikrokozmoszunk kiszabadítani magát a természeti erőkhöz való kötöttségéből.
Következzen erről néhány gondolat Jan van Rijckenborgh „Pistis Sophia gnosztikus misztériumai” című könyve alapján. Ezekben a megfontolásokban hasznos felismerni, hogy az Új Életterületen nincs időbeli sorrend. Míg a mi háromdimenziós világunkban a fejlemények és folyamatok mindig egymásutániságban fejeződnek ki. Ezért időbeli sorrendként látjuk őket, mint például: „először jön ez, majd azután jön az …” és így tovább. Ha azonban sikerül a mostban lennünk, akkor érezzük, hogy minden itt és most van.
A Pistis Sophia evangéliumának magyarázataiban Nagymesterünk öt pszichológiai folyamatot vagy fokozatot ír le, amelyek rendszerünk megszabadulásához vezetnek:
1. Önismeret a két természetrend tanának belső ismerete értelmében.
E két természetrendet az Új Életterületnek és a dialektikus Természet területének nevezzük. Mivel e fogalmakat már korábban annyiszor megmagyaráztuk, így ezt a pontot talán vehetjük egyszerűen magától értetődőnek.
Mindemellett észrevettük-e már, hogy ennek a két természetrendnek a keveredése milyen észrevétlenül kúszik be újra és újra a tudatunkba tanulóságunk útján?
Például milyen gyakran vágyunk békére és harmóniára ebben a világban, miközben tudjuk, hogy itt minden csak időleges!
2. Dialektikus életterületünk leleplezése
Ha lehatolunk dialektikus életterületünk természeti törvényeinek gyökereihez, akkor rendszerünk ott már nem talál tartós békét és harmóniát. Nincs más út, mint kíméletlenül szembenézni egocentrikus mintáinkkal. Ebben a fázisban azzal a kihívással szembesülünk, hogy életünk minden területén át kell adnunk magunkat az új Léleknek. És ez annak ellenére van így, hogy az ego és az aurikus lényünk semmit sem nyer ebben a folyamatban. Ez egy olyan szakasz, amelyben egyre mélyebb felismeréseken keresztül érlelődünk annak érdekében, hogy minél kitartóbban át tudjuk adni magunkat az új Lélek vezetésének.
3. Vágyakozás a Mozdíthatatlan Birodalom után
Ehhez egy személyes döntés vagy egy konferencián való felemelkedés élménye nem elégséges. Ez csak folyamatos belső vágyakozás alapján sikerülhet.
Ekkor fejlődésünk egy bizonyos pontján már nem találunk olyan helyet ebben a természetben, ahol tartósan le tudjuk hajtani a fejünket. Ez annak a belső érzése, hogy itt már idegenek vagyunk. Ugyanakkor fontos, hogy konkrét életünket, mint személyes tapasztalatszerző munkaterületünket úgy fogadjuk el, ahogy van. Ezért mindannyiunk előtt az a feladat áll, hogy aktívan járuljunk hozzá a mindennapi életünkben való részvételhez. Az elmenekülés nem opció, vagy ahogyan gyakran fogalmazunk: „ne kerüld el”.
4. Induljunk útnak, és részesüljünk az új élet dicsőségében.
A megélt önátadásban új lelki képességek ébrednek, a Lélek impulzusai megérintenek bennünket, s ízelítőt kapunk az új élet dicsőségéből. Az Iskolában ismerjük azt a képet, amikor János átadja a kezdeményezést Jézusnak. Ekkor a benne lévő másik, a Lélek válik az élet irányítójává. A belső biztonság, az öröm és az egyensúly ennek a fejlődésnek a gyümölcse.Mindamellett elég világosan tudjuk, hogy a hétköznapi természet mágneses rendszere még most is teljesen érintetlen, és ehhez a természethez kapcsolódik.
Tudjuk-e, hogy néha egyszerre tapasztalhatjuk meg e négy fázis aspektusait, pl. egy konferencián?
Csoportként együtt emelkedünk fel a negyedik fázis rezgésterébe, ahol a rendszerünk a Lélek életterületéből veszi fel az étereket. S ha az Élő Testből elnyert erőket a saját rendszerünkbe juttatjuk, akkor valóban az átalakulás és a lélek tudatosításának folyamatában állunk. Ha így átadjuk magunkat a Léleknek, akkor meg tudunk birkózni az élet által ránk bízott belső és külső feladatokkal is!
5. Az ötödik folyamatban minden másképp alakul, mint ahogyan azt várnánk:
Amikor az idő megérett, és a hit és a remény belső tüze elég nagy, a mikrokozmoszt egy nagy elektromágneses erő érinti meg, és veszi körül. Ez az érintés annyira furcsa és ismeretlen, hogy nagy megdöbbenést, félelmet és kétségbeesést okoz. A fényt sötétségként tapasztaljuk meg. Egó-tudatunkat gyakorlatilag megbénítja ez az erő, mivel az új tudatosság még nem ébredt fel teljesen. A dialektikus Aurikus Lény a korábban negatív vagy passzív állapotából pozitív vagy aktív ellenféllé alakul át. Gondoljunk itt a sivatagi kísértésekre. Az ellenség tehát nem egy ördög vagy egy tükörszférikus entitás, hanem a mi nagyon is hétköznapi aurikus mágneses terünk, amelyben minden idők karmája rejtőzik.
Hogyan válik rendszerünk éretté erre az ötödik folyamatra?
A mindennapi tudatszentelés által!
Ekkor hitünk és belső vágyakozásunk alapján “a lángoló jelenben élve” tudatosan fogadjuk el azokat az élettapasztalatokat, amelyek a lélek fejlődés folyamataihoz kapcsolódnak. Ha az itt és most-ban állva e megújuló Lélektudatból cselekszünk, akkor az ezzel párhuzamosan megújuló aurikus égboltunk mágneses mezői is fokozatosan feltárulnak előttünk.
Ez a magasabb természet törvénye.
Ha azonban egy ilyen megnyilvánulás nem felel meg rendszerünk rezgésének, akkor érdeklődésünk elfordításával kivonulhatunk ebből a térből, vagy semlegesíthetjük azt.
Jan van Rijckenborgh az ilyen típusú gondolkozás alapját megnyilvánulási tudatosságnak nevezi. Ennek az állapotnak a segítségével elnyert megkülönböztető képességgel tesztelhetjük a megnyilvánuló szellemeket, a megnyilvánuló mágneses terek igazi jellegét, hogy lássuk, Istentől származnak-e. A kinyilatkoztatás vagy megnyilvánulás ebben az értelemben a felhalmozott tudás nélküli megismerés, a legbelsőbb szellemi magig leérő tudás.
Kedves Testvérek!
Itt is búcsút mondhatunk annak az illúziónak, hogy majd hirtelen kattan bennünk valami, és a kinyilatkoztatás ezután majd állandó állapot lesz. A kinyilatkoztatás tudat állapota nem egyszeri jelenség, hanem hasonló kibontakozások szüntelen sorozata.
Ugye ismerjük azokat a pillanatokat, amikor hirtelen feldereng bennünk a fény, egy mélyről jövő gondolat? Ilyenkor megtapasztaljuk a belső választ egy olyan lélekkérdésre, amellyel talán már régóta küzdöttünk. Vagy hirtelen más megvilágításban látunk egy összefüggést, és a megoldást belsőleg felismerjük. Ez ekkor egy tiszta belső tudás eredménye.
Lehet, hogy elménk megpróbálja megragadni a képet, hogy tartósan rögzítse ezt a mély, belső érintettséget és örömöt, amit egy ilyen pillanatban megtapasztalunk. De nem ez a helyes út. Minden egyes kinyilatkoztatás vagy megnyilvánulás csak egy következő lépéshez vagy fázishoz segít minket, s nem tovább. Így aztán mindig el kell engednünk azt egy újabb kedvéért, mert ha megelégszünk vele, belenyugszunk és véglegesnek gondoljuk, akkor megrekedünk valahol.
Ebben az a kihívás tehát, hogy minden nap újra és újra kezdjük, hogy újból átadjuk magunkat a Léleknek, amely néha a határainkig feszíthet bennünket. Ilyenkor olyan kérdéseket tehetünk fel magunknak, mint pl: Soha nem lesz ennek vége? Vagy: valóban alapvetően megváltozott valami a rendszeremben az évek során?
Testvérek!
A mi utunk nem olyan, amit elkezdünk, és egy jól mérhető távolság után egyszerűen véget ér. Az Átváltozás folyamata nem több és nem kevesebb, mint egy kozmikus méretű dimenzióváltás. Ahhoz, hogy megértsük ezt a léptéket, hasznos, ha felismerjük a mágneses kapcsolatunk dimenzióját a dialektikus természetünk erőterével: Mit is jelent valójában az, amikor ebben az összefüggésben kötöttségről beszélünk?
Tizenkét makrokozmikus erő veszi körül és irányítja dialektikus világegyetemünket. Ezeket nevezzük zodiákusnak. Ez a 12 erő a bolygónk dialektikus életterének legmagasabb isteni megnyilvánulása. Az ezen erőkkel való kapcsolatainknak négy dimenziója van:
- Az agyban lévő 12 mágneses pont, amelyek a 12 pár agyidegnek felelnek meg.
- Ezek a mágneses pontok közvetlen kapcsolatban állnak a minket körülvevő auramezővel, a Lipikával. A Lipikában, az auramezőnk firmamentumában tehát szintén 12 erővonalas struktúra található.
- Harmadszor, Földünk terét, vagyis azt, amit irodalmunkban anyagi és tükörszférának nevezünk, 12 erő veszi körül, amelyek megfelelnek auramezőnknek.
- És negyedszer: ott van a tizenkétszeres állatöv, amely körül veszi a Naprendszert.
Ezt a négy köteléket vagy falat – mágikusan szólva – a sors négy uraként írhatjuk le: egy a személyiségben, egy az aurikus lényben, egy az életterületünkön és egy a naprendszert veszi körül.
Hogyan törhetünk át ezen a négy falon?
- A megszabadulás utáni vágyakozásunk új erőket vonz a rendszerbe.
- A léleknek való odaadásunk – vagyis a hajlandóságunk, hogy hűségesek legyünk hozzá, hogy önfeledten és spontán módon szolgáljuk a szellemlélek fejlődését -, hozza körforgásba az erőket.
- Ily módon egy háromszög két oldala ereszkedik belénk.
- A két oldal pólusai között szikra, láng keletkezik, és a tüzes háromszög felizzik a rendszerben.
Ezen az alapon a Lélek elfoglalja helyét a szövőszék mögött, s megkezdődhet a Szent Szellemtől való újjászületés: a Lélek által megszövődik a szellem-lélek ember erővonalszerkezete, az új ember fény ruhája. Amikor ez az erővonalszerkezet, a fénynek ez a ruhája formát ölt, amikor „ebbe a ruhába öltözünk”, mint Jézus a Pistis Sophia-ban, akkor rendszerünk rezgése megnő, és megkezdődik a négyszeres felemelkedési folyamat:
„A fény rendkívüli módon ragyogott belőlem.
Felemelkedtem, és a mennyország kapujához értem,
ragyogva a mérhetetlen fénytől, amely körülvett,
és a mennyország kapui mozogni kezdtek, és mind egyszerre nyíltak ki.
Minden arkhón és hatalom … összezavarodott a körülöttem lévő
hatalmas fény miatt.
Látták a ragyogó fényruhát, amelyet viseltem, ….
és nagyon megijedtek.”
3. beszéd szövege
Kedves barátaim!
A Pistis Sophia misztériumaiban elmélyülve megállapíthatjuk, hogy mágnesesen négyféleképpen kapcsolódunk a természet erőtereihez: az agy 12 mágneses gócpontján keresztül, az aurikus lény 12 erővonal struktúráján keresztül, a Földünk erőterén keresztül és a Naprendszert körülvevő 12-szeres állatövön keresztül.
Az ehhez a természethez való mágneses kötöttségünkből való felszabadulásnak tehát szintén négyszeresen kell megtörténnie. Ha például csak az agyrendszerben lévő kötöttségeket szabadítjuk fel, akkor az aurikus lény még mindig a mikrokozmoszban él, és rendszerünk még mindig a földi erőterekhez és az állatövhöz kötődik. Ezen kötéseknek a mágnesességét az is erősíti, hogy mi, illetve az emberiség fejlődésünk során mindegyik erőteret intenzíven megelevenítettük. Ez olyan energiákat hozott létre, amelyeknek saját életük van, és aktívan akadályozzák felszabadulásunkat. Ez a mentális képeinkkel kezdődik, és a légköri erőterekkel folytatódik, amelyeket a Pistis Sophia archonoknak és erőknek nevez.
Mindezek az erőterek vagy energiák végső soron az állatöv 12 hatalmas kozmikus erőszerkezetéhez kapcsolódnak. Ezeket a 12 eonként ismerjük.
Minden mikrokozmosznak, amelyet a megújulás fényruhájába burkolnak, ahogyan Jézus leírja tanítványainak a Pistis Sophia gnosztikus misztériumaiban – ezért fel kell emelkednie a mágneses kötöttségek mind a négy szféráján, és ezáltal teljesen fel kell szabadulnia a saját rendszerének szorításából.
Mélyüljünk el ennek a perspektívának a törvényeiben és lehetőségeiben.
Fedezzük fel először a „megújulás fényruhájának” misztériumát, ahogyan Jan van Rijckenborgh nevezi a Pistis Sophia magyarázataiban.
Mi ez a fényköntös?
A fényruha egy új erővonal-struktúra, amely akkor alakul ki a rendszerünkben, amikor kitartunk az önátadásban a léleknek az Új Életterület iránti vágyakozása alapján. Ily módon az új erővonalak egyre jobban rögzülnek a vérben és a tudatban. A lélek szolgálata és az összes próbatétel elfogadása, amelyet az élet elénk állít, ekkor egyre természetesebbé válik számunkra. Az élethez való hozzáállás e módja belső állapottá válik, függetlenül attól, hogy az adott pillanatban mit gondol a lelkiállapotunk vagy a mentális körhintánk.
Ez az állapot elvezet bennünket természetes erőterünk határaihoz. Egyetlen ilyen természetű perspektíva sem elégítheti ki a megszabadulás utáni vágyunkat. Ez az az állapot, amelyben a fény palástja elküldetik hozzánk, vagy más szóval: megtörténik a Szent Szellem kiáradása.
Jan van Rijckenborgh a következőképpen írja le ezt a folyamatot a Pistis Sophia magyarázataiban:
“Képzeljük csak el ezt a helyzetet: mint dialektikus személyiséglények egyek vagyunk az aurikus égboltunkkal. Aztán egy új fényelem jön hozzánk a szív rózsáján keresztül, és átalakítja egész személyiséglényünket. Ha mármost ez az új fény elegendő erőt és sugárzó képességet őriz meg, akkor ezáltal a mennybolt minden erejének össze kell zavarodnia, és ezek nem tudnak többé táplálni bennünket. Áramlataik el lesznek utasítva, és tevékenységeik vissza lesznek vetve. A lipika fényei kihunynak. A Pistis Sophia megfogalmazásával élve: Az archonok, hatalmak és angyalok nagyon rettegtek.” Eddig az idézet.
Tegyük fel magunknak a következő kérdést őszinte önreflexióval: Lehet, hogy elménk vagy érzésünk, tekintettel tökéletlenségünkre, könnyen a távoli jövőbe tolja ezt a felszabadulási folyamatot, vagy jelenlegi inkarnációnk számára már nem tartja lehetségesnek?
Ha így gondolkodunk vagy érzünk, akkor a természetes erővonalaknak és hatásaiknak esünk áldozatul.
A felemelkedés első lépése, nevezetesen az agyrendszerünkben lévő tizenkétszeres erővonal-struktúránk semlegesítése elvileg mindannyiunk számára lehetséges, függetlenül jelenlegi személyes fejlettségi állapotunktól. Mindannyian sejtek vagyunk a Szellemi Iskola erőterének Élő Testében. Az új Lipika fényei már világítanak ebben a testben, és szilárd kapcsolat van az Új Életterülettel.
Megértjük-e, hogy ez a kapcsolat máris megadja nekünk a szabadságot, hogy többé ne engedjük, hogy a megszokott érzés- és gondolatminták uraljanak minket?
Ezek a minták nem tűnnek el vagy oldódnak fel egyszerűen azáltal, hogy a Szellemi Iskolához tartozunk. De minden nap lehetőségünk van eldönteni, hogy továbbra is energiával töltjük-e fel őket, vagy sem. Ha hagyjuk, hogy a megszokott minták eltűnjenek, és az új életre összpontosítunk, rendszerünk rezgése megnő. Akkor a kötöttségek területeiről való felemelkedés valós lehetőségként áll előttünk.
Ekkor következik be először az, amit második sziderikus születésnek vagy újjászületésnek nevezünk, nevezetesen az agyisten trónfosztása, az agyban lévő tizenkétszeres mágneses varázslat megtörése. Ez a kezdet már a természet fogságából való felszabadulást jelenti.
Bár a más erőterekhez való kötődések még mindig léteznek, de már nem gyakorolhatnak ránk kényszerítő befolyást.
Ekkor rajtunk áll, hogy többé ne engedjük, hogy irányítsanak bennünket.
—
A Pistis Sophia a mágneses kötöttségek legyőzését a megújulás fényruhájának segítségével 4 szférán vagy területen keresztül történő felemelkedésként írja le.
A leírt folyamat az első három területen hasonló:
- Jézus sugárzó fénybe burkolózva emelkedik fel;
- ez a fény minden terület után 49-szer erősebbé válik,a rezgés növekszik;
- az adott terület kapui elkezdenek mozogni, és megnyílnak;
- az archonok és a terület lényei összezavarodnak;
- csak a fényt és benne a nevüket látják: vagyis a fény teljesen felismeri őket;
- a kötelékek, amelyekkel megkötözték őket, meglazulnak;
- megkérdezik maguktól: ‘hogyan mehetett át közöttünk a Mindenség Ura úgy, hogy mi nem is tudtunk róla?”
- Nagy félelemmel dicsérik a legbensőbb lény legbensőbb részét.
A negyedik birodalomba, az arkhónok nagy eónjainak birodalmába, e természeti rend kozmikus határvidékére való felemelkedéskor a helyzet megváltozik, ahogyan ezt már a rítusban is hallottuk. Itt is zűrzavarba és pánikba taszítja az erőket a fénnyel való szembesülés. Amikor rájönnek, hogy nem tudják megakadályozni a fény felemelkedését a területükön keresztül, harcolni kezdenek a fény ellen:
“Adamasz pedig, a nagy zsarnok, meg az eonokban lakozó összes többi kényúr hasztalan harcra kelt a világosság ellen. Nem tudták azonban, hogy ki ellen harcolnak, mivel semmit sem láttak a lenyűgöző világosságon kívül. Mialatt pedig a világosság ellen harcoltak, minden erejük elapadt. Lezuhantak az alsóbb eonokba, és életlehelet nélküli halottakká váltak, mint a föld lakói.
Én pedig mindtől elvettem erejének egyharmadát, hogy ne folytathassák gazságaikat, és ne vihessék véghez gonosztetteiket, ha a Föld lakói megidézik őket azokban a mágikus misztériumokban, amelyeket a bukott angyalok hoztak a Földre.”
Kedves barátaim!
A világon emberek milliói vágynak belsőleg békére, harmóniára és szeretetre. Szenvednek a jelenlegi világhelyzettől, amelyet az anyagelvűség és az énközpontúság jellemez. Úgy érzik, hogy kell lennie valami másnak. Vágyakozásukban és reményükben vallási, humanitárius, politikai, tudományos vagy művészeti intézményekhez fordulnak és kötődnek hozzájuk. Ebben az odaadásban és támogatásban rengeteg életerőt szabadítanak fel.
Mindezek az intézmények vagy kulturális utunk képviselői energetikailag kapcsolódnak a tizenkét eonikus szférához az erőterükön vagy kollektív légkörükön keresztül. Azok az emberek, akik ezekhez az intézményekhez fordulnak, gyakran találnak vigaszt, energiát és értelmet az ezen intézmények mögött élő és vibráló légkörrel való kapcsolatukban.
Mivel Jézus elveszi az eonok erejének egyharmadát, ezek már nem tudják a megszokott módon energetizálni a megfelelő mezőiket és tereiket. Nem tudják többé energiájukat ezekre összpontosítani. Ez az, amire gondolunk, amikor a Pistis Sophia-ban azt mondják:
„A sors erőit pedig, és az uralmuk alatt álló szférát megfordítottam, és olyanná tettem, hogy asztrális befolyásukat hat hónapig balra fordulva, hat hónapig pedig jobbra nézve gyakorolják.”
Az eonok szférájából és a hozzájuk kapcsolódó erőterekből már nem jön a szokásos válasz, a szokásos vigasztalás, “Amikor a Föld lakói megidézik őket azokban a mágikus misztériumokban.” Ez vákuumot teremt, és ebben a vákuumban megleljük a szabadságot:
- A szabad teret, hogy felismerjük, mihez kapcsolódunk,
- Szabadságot, hogy megszabaduljunk a korábbi korlátoktól,
- Teret, hogy tudatosan tanuljunk az élettapasztalatokból,
- Teret, hogy pozitívan válaszoljunk a saját rendszerünkben lévő szellemszikra hangjára.
Talán most már el tudjuk képzelni azt a kegyelmet és segítséget, amely akkor szabadul fel, amikor egy mikrokozmosz a mágneses kötöttségek területein át az Isten gyermekeinek szabadságába emelkedik.
Testvérek,
A Szellemi Iskolában gyakran beszélünk a világ és az emberiség szolgálatáról. Hogyan kell ezt érteni? Be tudjuk-e teljesíteni ezt a feladatot?
Eddig a megszabadulást az egyéni mikrokozmosz szemszögéből vizsgáltuk. Most, amikor nem egyetlen mikrokozmosz, hanem egy egész csoport emelkedik fel az Élő Test erőterével, a természet erőtereinek négy szféráján keresztül, a hatások félelmetes méreteket öltenek. Légkörileg az archonok és az eonok hatalmas erői kötődnek a csoport erőterébe, és minden ember szembesül az ebből eredő vákuummal. Rétegről rétegre hullik le kultúránk lakkrétege. Az emberiség jelenleg szembesül a fénnyel, a rezgés növekedésével.
Akkor kiderül: Vissza fogunk-e esni a kultúra és az etika védőhálója nélkül az eredeti természeti állapotba? Vagy válaszolunk a szellemszikra hívására, és az újonnan létrejött szabad térben a világosság felé fordulunk? Aktívan kibontakoztatjuk-e a lélek és a szellem-lélek fejlődésének eredendő képességét?
Ennek fényében lássuk meg ennek a kornak, a mi időnknek a jelentőségét: A Szellemi Iskola magcsoportjaként a költözés folyamatában vagyunk. Ez azt jelenti, hogy életünk fókuszát egyre intenzívebben a szellem-lélek térben horgonyozzuk le. Ez az erőtér rezgésének növekedéséhez vezet. Mindannyiunk előtt áll az a döntés, hogy ezt a folyamatot aktívan támogatjuk-e a mindennapi szolgálatunkban, hogy itt és most, a konkrét életünkben tanúságot teszünk e róla.
Akkor valóban a világért és az emberiségért végzett munkában veszünk részt.
Így legyen!