A 2026. márciusi konferencián hivatkozott 2012-es Szerzetnapi szolgálatszöveg
A beszédben elhangzott szöveg forrásmegjelöléssel szabadon felhasználható, idézhető.
Testvérek!
Ezen a különleges napon, amikor nagy sereg tag és tanuló gondolkodik el világszerte a Szerzethez való kapcsolatáról, szeretnénk átnyújtani önöknek a Nemzetközi Szellemi Vezetőség beszédét, ami Cauxban, az idei elnökségi konventen a központi megújító impulzust jelentette.
Elérkezett az idő, amikor szerkezeti megújulásra van szükség, hogy a Szellemi Iskola a közeljövőben is betölthesse feladatát. Ahhoz, hogy ebben a fejlődésben áttörést tudjunk elérni, nekünk, vezető testületeknek, új módon kell együtt dolgoznunk. A ma kezdődő fázisban azt várják el tőlünk, hogy a különböző hierarchikus vezetői szintek vertikálisan együttműködjenek.
Ahhoz, hogy az aktuális megbízatást megértsük, világosan el kell választanunk egymástól a horizontális és vertikális megújulást. E megkülönböztetés nélkül fennáll a veszély, hogy a fontos, az Iskolában már zajló vízszintes megújulást összetévesztjük a még hiányzó, függőleges megújulással, és ezáltal akadályozzuk az Iskola fejlődését.
Az Istenterv változatlan szerkezetében felismerhetjük mindkét megújulás lényegét: minden új teremtés egy vertikális szellemi impulzus és egy horizontális anyagi állapot együttműködésének eredménye. Egy új fejlődés nem egy ködös múltbeli ősállapotból indul ki, hanem mindig egy meglévő eredményhez csatlakozik. A továbbfejlődés alapja mindig a múltbeli anyagi tapasztalatok esszenciája.
Ebbe az esszenciába ereszkedik be a szellemi impulzus mint függőleges áram; az erre következő reakció pedig annak vízszintes kibontakozása és kiterjedése. A két áram együtt egy kereszt-szerkezetet alkot, melynek metszéspontjában található a közvetítő elv. Így minden egyes teremtési folyamat esetén három elvet különböztethetünk meg. A függőleges beáramlás a szellem, a központi, közvetítő mag a lélek, a vízszintes kibontakozás a forma, a test.
E dimenziók mindegyikének megvan a saját feladata. Így serkenti a függőleges áram a még meg nem nyilvánultat, az ismeretlent a megnyilvánulásra, míg a vízszintes áram lehetővé teszi e megnyilatkozást és arra törekszik, hogy az újonnan életre hívottat megerősítéssel és másolással megőrizze. Eközben közvetítőként lép fel a központi mag, mely a függőleges áramot vízszintessé transzformálja, és mindig kiegyenlítően hat.
E dimenziók mindegyikének megvannak a saját törvényei. Így a vízszintes áramban is van megújulás, hiszen csak megújulás által lehet hosszabb távon megőrizni a fennálló állapotot. Ez a horizontális megújulás azonban nem szerkezeti, ez végeredményben csak a már meglévőnek az adaptálása, hozzáillesztése, reprodukciója, kópiája, vagy egy meglévő téma változata. A vízszintes áram eszerint reprodukálható törvényszerűségeket követ, és tudományosan kikutatható és támogatható.
Ez nem vonatkozik a függőleges áramra, a függőleges megújulásra. Ez alapvetően nem tervezhető, nem vihető végbe valamilyen módszer alapján, nem is támaszkodhat statisztikai vizsgálatokra, vagy a világban már fennálló fejleményekkel való összehasonlításra. Mert a vertikális áram a még soha nem voltat, a nem vártat nyilvánítja meg, és így a trendek kutatása által sem kitalálni, sem irányítani nem lehet. Hiszen a kutatás mindig valami már létezőre irányul, és már ismert állapotok tudományosan leírható változási tendenciáit mutatja. Ezt fontos tudnunk, hogy a függőleges megújulást el tudjuk különíteni a vízszintestől.
Hosszú ideig abszolút szükség van a vízszintes megújulásra, ahogy a természet minden tavasszal megújul. Mivel minden egyes új szervezet életének első szakaszában, legyen az bármilyen fajta is, a vezető szerveknek az a feladata, hogy a horizontális fenntartási és újratermelési folyamatot szolgálják.
A Szellemi Iskolára átültetve ez azt jelenti, hogy a vezető csoportoknak gondoskodniuk kell arról, hogy amit a nagymesterek az ő vertikális impulzusaik által létrehoztak, tehát az Élő Testet és a vele összefüggő anyagi megnyilvánulási formákat ameddig csak lehet megőrizzék, és a helyes mértékben megújítsák, azaz a korhoz igazítsák.
Mindeközben tudjuk, hogy fáradozásainkat csak akkor koronázza siker, ha a szükséges impulzusok és energiák forrása a monád magsugárzása, mely a szívben az új lélekerőt felszabadítja. Az Élő Víz árama csak akkor folyhat tovább, ha Szellem hatja át a munkát. Ezt azon az örömön, lelkesedésen és önfeledt szolgálatkészségen lehet felismerni, amellyel a tanulók a vízszintes terjesztő és megújító munkához hozzáfognak.
Így minden egyes munkatárs a maga megélt tanulósága alapján végzi munkáját.
Azonban most érkezünk el a döntő kritériumhoz.
Az nem szerepel a Logosz tervében, hogy végtelen hosszú ideig életben tartson egy egyszer megnyilvánított életformát. A Logosz a megnyilvánulások és a tudat folytonos bővítésére sarkall, ami annyit jelent, hogy minden formát előbb-utóbb egy evolúciós ugrásnak vetnek alá. Azonban ez a Logosz általi szerkezeti megújítás két különböző módon mehet végbe, aszerint, hogy melyik erőtér tartja fenn a meglévő állapotot. A jelentős különbség a következőben áll.
A magasabb, a szent dialektika áramában ez egy harmonikus feloldó és újjáalakító folyamat által történik.
Az alacsony, általunk ismert dialektikában viszont ez a fennállónak diszharmonikus lezárása, összetörés és egy teljesen új kezdet által megy végbe.
Testvérek,
most az a döntő kérdés, hogy Szellemi Iskolánkban mi a magasabb dialektika áramát, vagy csupán az alacsony dialektika megkristályosító és átalakító folyamatait elevenítjük-e meg? Minden egyes létrejött formát a helyreállító és megújító folyamatok révén egy bizonyos ideig életben tartanak, de egy bizonyos idő után ez elfajul, s azután alapvetően, azaz egy kreatív folyamat által kell megújítani, és ezáltal egy magasabb evolúciós szintre emelni.
Szellemi Iskolánkban most ehhez a ponthoz érkeztünk.
Minden megújító törekvés, amit eddig, és nagy erőfeszítéssel, szeretettel és sok hozzáértéssel folytattunk, a vízszintes síkot érinti, a reprodukció fázisát. Ezek abszolút szükségesek voltak és még mindig azok, és értéküket egyáltalán nem szeretnénk kétségbe vonni.
Ezt a fázist egy ház felújításához hasonlíthatjuk, amikor a belső tereket és a homlokzatot modernizálják. A falakat újrafestik, a padlózatot, a világítást, a fürdőszobát, a konyhát, stb. teljesen korszerűsítik. A ház szerkezete viszont ugyanaz marad.
Most azonban szerkezeti megújításról van szó. A helyiségeket az elválasztó falak eltávolításával meg kell nagyobbítani, a korábbi vakablakokat ki kell nyitni, új ajtókat kell áttörni és … mindenekelőtt a lépcsőházat a ház központjába kell áthelyezni, s meg kell nagyobbítani, hogy intenzív kapcsolat jöhessen létre a fenn és a lenn között.
Mindezen szerkezeti munkálatok közben az építőmestereknek tudniuk kell, melyek a hordozó falak és támasztó pillérek, mert ezeket az alap-struktúrákat nem szabad érinteni, különben összeomlik a ház.
A Sancti Spiritus Házának alapszerkezete az Isteni Terv, a Logosz terve, ahogyan az többek között a Corpus Hermeticumban van kinyilatkoztatva. Ezért ma, sokkal inkább, mint korábban, az Iskola manicheus fázisából, mely elválaszt, át kell mennünk a hermetikus fázisba, mely összeköt és épít, ahogy Jan van Rijckenborgh úr is mondta a „Dei Gloria Intacta” című művében.
Mit jelent ez Iskolánk számára?
Sok elgondolásunkat belülről, szerkezetileg meg kell újítanunk.
Mivel a Szent Szellem teljesen kibontakoztatta a hatását az Élő Testben, és így a világosság és sötétség megkülönböztetésének kardja integrálódott a központi csoportba, az elválasztást és elhatárolódást többé már nem ugyanúgy kell kihordanunk, mint az Iskola felépítési fázisában. Ami a kezdeti időkben kifejezetten elválasztandó volt, azt a Szellem egyesítő erejének kell újra eggyé tennie. A kifelé elválasztónak megvolt a jelentősége a felépítésben, mert csak így lehetett a tanulókat és az Iskolát megtisztítani, és megoltalmazni az alacsony asztrális erőktől és a természeti eonoktól.
Ma azonban meg kell felelnünk az Élő Test magas rezgésszintjének, azzal, hogy az ő erejében mindent összekapcsolunk. Így világosan fel kell ismernünk, és a megfelelő hermetikussal kell pótolnunk bizonyos elválasztó, dualisztikus megfontolásokat, amelyek már abszolút nincsenek összhangban a Vízöntő áramával.
Ez azonban nagyon finom és kényes dolog, mivel a személyiségfejlesztés, a modern ezoterika és a tudomány sok új társadalmi elgondolásában is az összekapcsolódásra és minden dolog egységére törekednek. Ez nem is lehet másként, hiszen ez a Vízöntőre adott reakció.Aki azonban úgy kapcsol össze, hogy előtte Szellemben nem választott el, erősíti az illúziót. Csak aki megvalósítja az alkímiai oldás, a solve műveletét, az képes a „coagulá”-hoz, az összeillesztéshez továbbhaladni.
HA A KEZDETKOR NEM ÁLL OTT A SZELLEM ELVÁLASZTÓ KARDJA, AKKOR AZ ÖSSZEILLESZTETT NEM MEGSZABADÍTÓ, MERT RÉGI ÉS ÚJ KEVEREDIK BENNE.
Ezt a tényt sohasem szabad elfelejtenünk.
Ezért az Iskolában nem új egybeillesztő koncepciókat kell kifejlesztenünk, hiszen ilyenek már léteznek, hanem mindenekelőtt az alapvető megfordulásnak, valamint az eonikus erőktől és illúzióktól való megtisztulásnak a valóságát kell új, meggyőző módon bizonyítanunk, mégpedig mind a szavaink, mind az életvitelünk által.
Ez törvényszerűen oda vezet, hogy a külső Iskola szerkezetét és az érdeklődők, tagok és az első és második nézetbeli tanulók kísérését, a velük való foglalkozást alapvetően újjá kell alakítanunk. Újfajta kommunikációnak kell létrejönnie.
Most nem akarunk részletekbe bocsátkozni, mivel ezt még ki kell dolgoznunk. De szeretnénk kitérni új együttműködésünk lényegére.
Tudatában vagyunk annak, hogy Szellemi Iskolánk vezetése továbbra is a szellemi vezetés, azaz Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri nagymesterek és az Élő Lelkek Szerzetének kezében van. Egyedül a Magasztosak páholya képes megadni az impulzust az isteni terv aktuális megjelenési formája számára, csak ő tudja, hogyan kell a Legbelsőbb Legbelsőjéből kiindulva fejleszteni az Iskolát, hogy meg tudjon felelni az új korszak követelményeinek.
A Szerzet azonban nem ad nekünk konkrét építési utasítást. A Magasztosak üzenete szellemi természetű, ezért absztrakt, elvont, és csak látomásként, szellem-lelkünkbe vetülő képként fogható fel. A víziók és képek sohasem egzaktak, egyértelműek, hanem homályosak, életlenek és interpretációt igényelnek, mert csak így fejlesztik ki a megvalósításhoz szükséges erőt. Ha konkrét tervünk volna, mely részletesen megmondja nekünk, mit kellene tennünk, akkor hiányozna a megvalósításhoz szükséges erőnk. Ez csak akkor válik szabaddá, ha a Szerzettől kapott elvont, absztrakt ideát egy közös konkretizálási folyamat által átalakítjuk.
A vezető csoportok különböző szintjeinek és az Élő Test nézeteinek tehát az a feladata, hogy a Szerzet absztrakt impulzusát befogadják és fokról fokra közösen transzformálják, míg az az anyagban alkalmazható konkrétságúvá nem válik.
Transzformációs folyamatokról van tehát szó az absztrakttól a konkrétig, amit a vertikális együttműködés, a hierarchikus szintek közötti kétirányú vertikális kapcsolat tesz lehetővé. Ebben a függőleges irányú együttműködésben kell a gyakorlati megújító lépéseket kifejleszteni. Ez a vertikális együttműködés egy keringési folyamat, ahogy a Tabula Smaragdinában le van írva. Ebbe a hermetikus keringésbe, ebbe az alkímiai desztillációba, mely a fentet a lenttel összeköti, tud beereszkedni a Szerzet impulzusa, és képes minket új partokhoz vezetni.
A NSZV-nek mint az Iskola anyagban megnyilvánult legmagasabb vezető grémiumának a feladata, hogy fogadja a Szerzet megújító impulzusait. Ő határozza meg a szellemi irányt és a célokat, de konkrét részletek nélkül. Most pedig az Elnökségekkel és a többi vezetőcsoporttal történő vertikális együttműködés révén az orientációt és a célkitűzést alkalmazhatóvá, gyakorlatilag kivitelezhetővé és anyagi valósággá kell tenni. Eközben a tapasztalatoknak „alulról” mint esszencia, mint desztillátum kell beáramolniuk. Nem a múlt konkrét tapasztalatainak értelmében, hanem a múltból nyert intelligencia, a lényeg értelmében.
Ez azonban azt is jelenti, hogy a múlt konkrét tapasztalatai már nem szolgálhatnak alapul, hanem hogy ezeket úgyszólván alkímiailag fel kell oldani, és ebből lesz desztillálva az esszencia.
Vezetni új értelemben annyit jelent, mint egy nagy egésznek a különböző aspektusait átfogni és integrálni. Egy vezető szerv az a magasabb nézet, amely mint egy membrán egy sejt minden elemét körülfogja és védi, lehetővé teszi, hogy egy szerv képződjék. A vezetésnek ebben az új formájában elősegítésről, támogatásról, szeretetteli irányításról van szó, teljesen nyitottan várva a még nem ismert és nem ismerhető végeredményre.
Az Egésznek a spirituális nézetét megtestesítő vezetőség egyesíti a hierarchikusan alárendelt fokozatokban felbukkanó ellentétes elemeket, és átalakítja őket komplementer, egymást kiegészítő aspektusokká. Így a vezetőség teret hoz létre, anélkül, hogy abba belépne. Mert csak az ellentétes álláspontok egymást kiegészítő elemekké történő integrációja által lehet végrehajtani egy valóban evolúciós ugrást. Ha viszont csak hasonlóan gondolkodókat keresünk vízszintes értelemben, akkor blokkoljuk a fejlődést.
Ha azokban a munkacsoportokban, amelyekért felelősek vagyunk, sikerül integrálnunk az ellentétes álláspontokat, akkor a szintézis révén kifejlődhet az igazi, a „szent” intelligencia. Ez az igazi intelligencia, a SANCTA DEMOCRATIO az, mely felismeri a szellemi vezetés jeleit, és a helyes módon interpretálja őket.
A vertikális megújulás mindig váratlan, olyasmihez vezet, amit az ember előzőleg el sem tudott képzelni. Ez a vertikális megújulás a meglepőben rejti el azt a potenciált, ami szükséges a Logosz tervének a megvalósításához.
A jövőben így egyre inkább az építőmester három mágikus eszközével dolgozunk, melyek: intuíció, intelligencia és jel.
Az intuíció a szellemi nézet. Megmutatja nekünk az irányt.
Az intelligencia a lelki nézet. Megmutatja nekünk az összefüggéseket.
A jelek pedig a testi nézetet képezik. Megmutatják nekünk működésünk idejét és helyét.
Ez a három képezi a közvetlen, direkt találkozást idealitás és realitás között, képezi a közvetlen, döntő összekötő kapcsot a Szellem és az anyag közötti függőleges kapcsolatban.
Az intuíció az ismeretlenből merül fel, ellenőrizhetetlen, és a Szellemmel való belső összeköttetésen nyugszik. Az intuíció vezeti a tekintetet, a gondolatot a helyes irányba. Az intuíció irányt adó és megítélő.
Az intelligencia felismeri a jeleket, melyek az intuíció által mutatott irányban fekszenek.
És a jelek a konkrét életben, az eseményekben, az érzékileg észlelhetőben vannak.
Testvérek!
Legyünk mindannyian nyitottak a függőleges megújulás szelleme iránt, és a három mágikus eszközzel felszerelkezve lépjünk a közös munka új fázisába, melyben minden tanuló részt vehet.
Ekkor munkánk gyümölcsei minden várakozást felülmúlnak majd!
Így legyen!