Miért tévelyeg az ember a világon? Miért ennyire behatárolt ez az anyagi világ?
Az Igazság Evangéliuma szerint az anyagi világ a feledésből, az isteni határtalanság iránti tudatlanságból keletkezett.
Mit jelent a feledés szó? A görög mitológia ezzel kapcsolatban a Léthé folyóról beszél, amely Hádész birodalmán, az alvilágon folyik keresztül. A holtak lelkei ide érkezvén isznak a Léthé vizéből, s emiatt megszűnnek korábbi életükre emlékezni.
Az ember ugyanis szünet nélkül a feledés italát kortyolja – nemcsak halála után, hanem mindenekelőtt éltében. Mindennapi életünk színtere, az anyagi világ, nem egyszerűen a feledés eredménye, hanem maga a feledés.
És mi vajon mennyire feneklettünk meg a múltban?
Elragad bennünket a feledés árama, vagy sikerül megőriznünk az eredetiség emlékét? Fel tudunk e még egyáltalán idézni valamit, aminek nyomán ha ködösen is, de felderenghet a végtelenség, az örökkévalóság, az Atya, az isteni energia és aktivitás létezése?
Az Igazság Evangéliuma azt mondja: „Amikor az Atyáról való tudatlanság a félelmet és aggodalmat létrehozta, a félelem köddé sűrűsödött, úgyhogy senki sem láthatott semmit sem. Ezáltal teret nyert a tévedés és az ürességben működött, anélkül, hogy az igazságot ismerte volna. Szép és hatásos módon formálta a dolgokat, melyeknek az igazságot kellett helyettesíteniük.”
Az Atyáról való tudatlanság, az Istennel való egység ismeretének elfelejtése félelmet idéz és aggodalmat kelt. Ebből a félelemből és aggodalomból jön létre az énünk, mint lehatárolt, lezárt tudati mező.
Lehatároltsága miatt az én a mindenség egységétől el van választva. Az én maga a tömény félelem. Mindössze egy korlátolt tudati terepet birtokol, ezért minden külső hatást a felségterületét fenyegető támadásnak vesz. Az ént egy nagy áradat kellős közepén magasló kör formájú gátnak, töltésnek képzelhetjük. A gátra zúduló energiák nyomása alatt az én szüntelenül a saját létéért retteg. Félelemből áll, mert korlátozott és a feledésből keletkezett.
A félelem maga az isteni szeretet ismeretének hiánya, az isteni határtalanságról való tudatlanság. A szellemlélek ember, aki az Atyával, az isteni mindenséggel egy, tökéletesen mentes minden félelemtől, mert ő maga a szeretet.
Az én, mely lényege szerint lehatárolt, a határtalanba nem léphet be, ez teljességgel lehetetlen. Bármennyire is szeretné a határait kiterjeszteni, a határtalant mégsem kebelezheti be. A feledés marad, sőt, az én kiterebélyesítése a feledést csak elmélyíti. Egyetlen lehetőség marad csak nyitva: a feledést az emlékezésnek kell megszüntetnie.
A megváltó emlékezet azt jelenti, hogy tekintetünket újra befelé kell fordítani. Az isteni fény és energiája, intelligenciája az emberi szívben honol. Emlékezni tehát annyi, mint az örökkévalóság rezgését érezni – nem elgondolni, hanem érezni.
Az emlékezést felkeltő szavak csakis ezután nyerhetik el igazi értelmüket számunkra. Az emlékezet két úton közelíthető: van egy közvetlen és van egy közvetett út is. Ezeket azonban nem egymás után, hanem egy időben kell bejárni.
A közvetett út az emlékezés ösztönzése olyan beszédek és írások által, melyek egy megvilágosodott tanítótól vagy egy szellemi iskolától erednek. Az iskola beszédei, magyarázatai mintegy energia átruházással teremtenek kapcsolatot a közvetett és a közvetlen út között.
A közvetlen úton járni azt jelenti, hogy a határtalanság érzését saját
szívünkben éljük meg és a beszédtől, az igétől szó szerint emlékezethez jutunk. Újra befelé fogunk tekinteni.
A gnosztikus emlékezet persze nem olyasvalami, ami csak időnként tölti meg a fejet. Sokkal inkább egy mindennapi életünket meghatározó alap érzésről van szó. Olyan állandó háttér sugárzás ez tehát, melyet a szívünkben lévő fényszikra táplál és amely a feledést bensőnkből száműzi. A félelem és a bűn mint ködös fantom lepleződik le.
A szellemi hagyomány a megváltás ösvényére lépést a „megszabadulás áramlatába való bemenetelnek” is nevezi. Két áramlat van tehát: a Léthé mellett létezik a megszabadulás folyója is. Az utóbbi azokról a világító útjelzőkről ismerhető fel, amelyeket az előttünk haladók hagytak hátra.
Az emlékezés azonban szinte aknát fúr ezen keresztül: hajlandóságunk minden pillanatban megnyithatja a szívünket és széttépheti a feledés hálóját.
Az emlékezés tudatossá válást jelent, ez pedig az élet tudatos megélését. A tudatos élet valódi változást eredményez, melynek folyamatát az örökkévalóság ereje táplálja és vezeti.
